Vai offline con l'app Player FM !
Leszámolna az élelmiszerpazarlással a magyar startup – Holnapután
Manage episode 373403203 series 2897163
Az élelmiszerpazarlás az egyik legjelentősebb globális probléma. Az emberi fogyasztásra megtermelt élelmiszer nagyjából harmada végzi a kukában. Az ENSZ környezetvédelmi programjának egy korábbi becslése szerint, ha az élelmiszerpazarlás egy ország lenne, akkor Kína és az Egyesült Államok után ennek lenne a harmadik legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátása. Ezt a problémát ismerte fel néhány éve pár magyar egyetemista, akik életre hívták saját élelmiszermentő applikációjukat, a Munch-ot. Az egyre sikeresebb startup socialmedia és design menedzserével, Bélavári Virággal áttekintettük, milyen válaszok léteznek az élelmiszerpazarlás problémájára, és ezen belül mi a Munch válasza. Ahogy elhangzik, az app segítségével csak itthon eddig 700 ezer adag étel menekült meg. Az adásból az is kiderül, hogy a nemzetközi terjeszkedés mellett Magyarországon is egyre többfelé csatlakoznak éttermek és üzletek a Munch-hoz valamint az is, hogy a csapat igyekszik otthon is alkalmazható élelmiszermentő megoldásokkal segíteni az érdeklődőknek.
Az adásban többek közt szó esik arról,
• hogyan tud a Munch segíteni, hogy csökkenjen az élelmiszerpazarlás
• mi a fenntarthatóság három lába, és a Munch használatával hogyan tud minden láb nyerni,
• merre érdemes keresgélni, ha élelmiszermentő tippeket keresünk,
• hogy halad a magyar startup nemzetközi terjeszkedése,
• hogyan kell helyesen ejteni az app nevét,
• és hogy az élelmiszerpazarláshoz annyi üvegházhatású-gázkibocsátás társul, mint a közúti közlekedéshez.
150 episodi

Tutti gli episodi
×Benvenuto su Player FM!
Player FM ricerca sul web podcast di alta qualità che tu possa goderti adesso. È la migliore app di podcast e funziona su Android, iPhone e web. Registrati per sincronizzare le iscrizioni su tutti i tuoi dispositivi.